19 éves leszek, lány vagyok. A szüleimmel egy hatalmas házban lakunk Budapest külterületén. A szüleim nagyon sokat dolgoznak, agy én rengeteget vagyok egyedül. Sokszor szórakozom azzal, hogy átkutatom a szekrényüket, a ruháikat, hátha találok valami érdekes.
Nemrégiben egy igazán különleges tárgyat találtam. Formáját tekintve inkább egy dísztárgyra hasonlított, de anyagából és a mellette lévõ síkosítóból egybõl kiderült, hogy valójában mire is használható. Mivel imádom magam kényeztetni, és gyakran maszturbálok, úgy döntöttem, hogy kipróbálom az érdekes kis játékszert. Kivonultam az elõszobába, mert az a kedvenc helyem.
Először csak simogattam magam, majd levetkőztem meztelenre, és úgy folytattam a simogatást. Játszadoztam a mellemmel, és a puncimat simogattam. Egészen addig izgattam magam, ameddig teljesen be nem nedvesedtem. Ekkor elő vettem a szekrényben talált érdekes kis játékszert.
A számhoz vettem, nyalogattam, ezzel is jobban izgatva magam. Mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, a puncimhoz tettem és lassan a csiklómat masszírozgattam vele. Egyre jobban élveztem. Lassan kezdtem belecsúsztatni a hüvelyembe. Ez valami különleges érzés volt. Olyan vastag volt, hogy csak a legfelsõ részét tudtam magamba dugni, de ez is olyan élvezetet nyújtott, amilyet még sohasem éreztem. Egyre gyorsabban mozgattam magamban. Éreztem, ahogy a kéj eluralkodik rajtam és a testem önálló életre kél. Az izmaim megfeszültek s egy nagy sóhaj kíséretében éltem át a gyönyört. Csodálatos volt. Nem bántam meg, hogy kipróbáltam azt a furcsa kis játékszert. Elhatároztam, hogy elmegyek egy szexshopba és veszek egyet magamnak. Tuti, hogy vágyaim szexshop vásárlással kiélhetem.
Vágyaim szexshop női szexjátékszerekkel váltak valóra. Te is: nyögj! Lihegj! Sikíts! Élvezz a testeddel és tudatoddal:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: